Élet....Az élet rövid. Ezért fontos, hogy az értelmét keressük.

Volt egyszer, régesrég, egy gyermeteg lelkű fiatalember.
Idegen országokba sodorta a sors, és egyszercsak útjába került egy lelkének, szemének tetsző játékszer. Zsebre tette, majd hazavitte magával. Egy ideig kézbe vette, játszott vele, csodálta, majd szépen, lassan megfeledkezett róla.
Már több centis por ülepedett a játékon, nem is lehetett már látni régi csillogását…és talán a játék maga is úgy vélekedhetett, hogy jobb az a porréteg amely lefedi, hisz olyan sok ideje nem játszanak, nem törődnek vele, hogy meglehet, régi fényéből, semmi sem maradt már.. abban is kételkedett már, hogy valaha is volt ragyogása.
Majd egyszer csak valaki, észrevette a játékot. Így, porosan is tetszetős volt számára. Nem látta, kezébe sem vehette, de a halvány kontúrok alapján, gyémántcsillogást vélt felfedezni a vastag por alól. Szépen beszélt a világnak erről a játékról, áradozott arról, mennyi színben képes ragyogni, akár egy gyémánt… a játéknak tetszett, és hiába volt ott az a vastag,évek alatt összegyülemlett porréteg rajta, hitte, hogy azon keresztül is van aki látja csillogását. A játék boldog volt, hogy játszanak vele, hogy szépnek, hasznosnak találják.
Egyszer csak, a játék tulajdonosa, észrevette, hogy a játékszer másképpen viselkedik. Talán azt is látta, hogy a porrétegen keresztül is átüt régi fénye. Utánajárt, mi lehet ennek az oka. Amikor felfedezte, hogy az általa porosnak, ócskának, megöregedett játékra másnak szüksége volna, hogy más, szépséget vél felfedezni benne, akkor felülkerekedett a birtoklási vágy. Versengeni kezdett azzal a másikkal…letörölgette a port játékáról, játszani kezdett vele, dédelgetni kezdte…
Vajon miért tette? Mert erősebbnek bizonyult szívében a birtoklási vágy a szeretetnél? És ha az a másik soha sem csodálja meg eddig poros játékát, meddig roskadt volna az, ott a padláson? Egy örökkévalóságig? Talán engem sem foglalkoztatna ennek a játéknak a sorsa annyira, ha a játékszer, nem én magam volnék…